Kisvirag főz

Mert szeretek főzni

Spagetti alla carbonara

Bár ez sem klasszikus carbonara, de talán még mindig közelebb áll hozzá, mint az itthon sokfelé elterjedt tejszínes carbonara receptek. (horribile dictu, terribilie auditu, de láttam olyan carbonaranak nevezett receptet, ami paradicsomsűrítményt!!! használt).
Bízom benne, azért a legtöbben tudjátok, hogy a carbonara az tojásos. Az “igazi” egyébként nem is sonkával, hanem szalonnával készül.
Az alapot Dolce Vitatól vettem, de a saját lehetőségeimhez igazítottam.
Az első az volt, hogy azért találtam ki ezt, mert tésztát ÉS sonkát akartam enni. Finom a sonkás kenyér, de azért van egy pont, ami után már valami változtatosságra vágyik az ember :) A másik az, hogy én nemigen szeretem a parmezán/pecorino, úgy általában az erőteljes, érett sajtokat. Nincs is itthon, és trappista/edami/ementali sajtokkal szoktam “elrontani” a tésztákat.
Most egyébként kecskesajtot tettem bele, mert most van belőle bőven. A harmadik, hogy még sütöttem kicsit a tojással, az eredeti recept szerint csak össze kell keverni.

carbonara spagetti

 

Kellett hozzá (kb 3 főre):

spagetti 3 főre
3 tojás
4-5 dkg kecskesajt
frissen őrölt bors
főtt sonka
angolszalonna
olívaolaj

egy jó darab főtt sonkát és egy kevés angolszalonnát felkockáztam. Feltettem a tésztát főni (8 perc). Amíg megfőtt, az olívaolajon lepirítottam kicsit a sonkát és a szalonnát. A tojásokat egy tálban lazán elkevertem a borssal és a szétmorzsolt kecskesajttal (ehelyett ugye apróra reszelt parmezán vagy pecorino jönne). Amikor kifőtt a tészta, a sonkára borítottam, kevertem rajta egyet, majd ráöntöttem a tojásos keveréket, átkevegettem és még sütöttem így picit.
Só nem véletlen maradt ki a receptből, a sonka és az angolszalonna önmagában volt annyira sós, hogy egyáltalán nem igényelte (a főzővízben volt még valamennyi).
Finom volt, bár kicsit szárazzá tette a kisült tojás, legközelebb kipróbálom, hogy nincs sütve még, csak összekeverve és mindjárt tálalva. Így kellett mellé valami, én csírasalátát (többféle csíra, manzanilla extra szűz olívaolajjal locsolva) ettem.
A kicsi úgy falta, mintha napok óta nem adtunk volna neki enni :)

Facebook Twitter

Posted under: előétel / köret

Tagged as: , , , ,

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>