Kisvirag főz

Mert szeretek főzni

Fácánleves

Az előző posztban elsütött fácán további részei levesként végezték. Az az igazság, hogy szerintem a legjobb leves az a fácánleves (na jó, talán a galamb ami még ennél is jobb). Nem sokban különbözik a tyúkhúslevestől (lényegében csak a hús fajtájában), mégis, szerintem sokkal finomabb.
A vadhús nem csak azért kedves egyébként nekem, mert gyerekként rendszeresen került az asztalra, hanem mert gyerekkorom legkedvesebb emlékei közt jópár a vadászathoz és édesapámhoz kötődik (igyekszem ezekre a szép időszakokra emlékezni, és nem az utolsó néhány, um, elég érdekes évre).
Így például az egyik legjobb “játék” volt, amikor közösen tisztítottuk meg a fegyverét, és én pakolhattam be a töltényeket a töltényövbe. Pirosak és zöldek és sárgák. Felsejlik az is, hogy nagyapám volt, hogy maga készített sörétes lövedéket magának, volt hozzá szerszám, töltötték be a kis ólomgolyókat a hüvelyekbe, és emlékszem, amikor 12-13 évesen kivitt apám a Maros árterébe, dúvadra vadászni, ketten sétáltunk, és kétszer is megengedte, hogy egy szarkafészekbe lőjek. Még ma is sajog a vállam a fegyver rúgásától, ha rágondolok (alig voltam nehezebb, mint a puska, lehettem vagy 34-36 kiló).
Szóval a vadak, a fácánsült és a fácánleves szép emlékeket hoznak vissza.

Fácánleves Kellett hozzá:

Egy fácán szárnyai, háta, nyaka, szíve, zúzája
2-3 közepes répa (csomagból)
1 közepes szál gyökér (csomagból)
1 közepes pasztinák (csomagból)
2 nagyobb szem krumpi (csomagból)
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
fél csomag petrezselyem (mélyhűtőből, nyári csomagból)
só, bors
durum cérnametélt

A fácánt átmosom, hogy ne legyen véres, majd hideg sós vízben felteszem főni közepes lángon. Amikor felforr, leveszem. Egy-másfél órát főzöm. Menet közben leszedem a habját. Amikor már nem habzik, csak szépen halkan forr (és kezd puhulni a hús) beleteszem a közben megtisztított zöldségeket. a gyökérféléket hosszában négybe (vagy többe, vastagságtól függően) a hagymákat egészben, a nagy krumplikat félbe vagy négybe vágva teszem bele. Sózom, borsozom, és a zöldségek megpuhulásáig alacsony fokozaton (hogy éppen csak forrjon). Amikor kész, veszek ki a levéből, és abban főzöm kb 2 perc alatt készre a levestésztát. Most kivételesen nem szedtem szét a levest, ahogy szoktam, mert közben készült még a sült.

Facebook Twitter

Posted under: leves, recept

Tagged as: , , , , , ,

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>